Night Owl vs Blood Raven

Végre túl voltam életem első Burst Link csatáján és nagyon tetszett. Maga a felgyorsulás képessége is rendkívül kellemes élményeket produkált. Például volt szerencsém hosszú perceken keresztül a matektanárom eltorzult képét bámulni miközben ő a levegőben feküdt. Egyáltalán nem szerettem azt a nőt mindig parancsolgatott ezért nagyon élveztem a műsort. Bár jó móka a környezet lelassítása jól tudtam mérsékelnem kell magam, mert nem áll rendelkezésemre korlátlan BP. És ami még fantasztikusabb volt, hogy a Direkt Link avatárként még mászkálni is tudtam. Szóval, ha romlott személyiségű lettem volna egyszerűen a női öltöző alatt kellett volna felgyorsulnom. Ezután a kis kaszással egyszerűen belestem volna és soha senki nem jött volna rá. Természetesen én ilyet soha nem tennék. Vagy mégis? Mindegy a lényeg az, hogy nagyon élveztem ezt a vadonatúj világot, amibe belecsöppentem. Igaz némi a harcok nem fájdalom mentesek ám semmiféle következményről nem tudtam. A fájdalom nem más, mint egy színesítő élmény egy múló negatívum. Ahogy a mondás is tartja aki nem fűstől az nem is melegszik.
Egyik nap fölültem a buszra, hogy hazamehessek ugyanis nem volt kedvem gyalogolni. A hálózatról lekapcsolódtam nehogy valaki nálam erősebb kihívjon egy párbajra. Még nem volt elég tapasztalatom Night Owle irányításában. Szóval ültem a buszon gondolkodtam és egyszer azon kaptam magamat, hogy teljesen ismeretlen környéken vagyok. Sajnos késő volt a felismerés miszerint teljesen más kerületbe kerültem. Az állomáson megérdeklődtem mikor indul busz és kiderült fél órát kell várnom. Az első pár percben csak a cipőmet bámultam majd elolvastam minden felíratott, amit csak találtam. Az idő így is lassan ment a türelmem viszont gyorsan fogyott. Nem volt mit tenni fölcsatlakoztam a hálózatra és felgyorsultam. Azonnal megnyitottam a listát és rányomtam az első névre, amit megláttam. A környezet azonnal elkezdett megváltozni és mindent homok lepett be. Olyan volt mintha egy nagy tál macskaalomba kerültem volna.
Megláttam egy vörös alakot. Intettem neki üdvözlés képen.
Majd ez után elkezdek felé rohanni, hogy az öklömet az arcába passzírozhassam. A mozgásom valószínűleg lassú lesz a süppedős homok miatt.

Fárasztó nap volt a mai. Kivételesen nem akadtam el ugyan a metróval, de ennek talán az volt az oka, hogy busszal mentem haza fele. Illetve mentem volna, ha a tábla szerint nem kéne rá félórát várnom. Így elvesztettem a türelmem és gyalog indultam hazafelé. Félúton jártam mikor egyszer csak felgyorsultam. Na, nem sokáig élvezhettem a bekékül világot, mert nem sokára felvettem a harci avatárom kinézetét. Ekkor már biztos voltam benne, hogy kihívtak. Homokos szél csapott az arcomba. A nap erősen sütött az izzás pontig hevítve a már így is forró levegőt. A szélben finom porszemcsék repültek. Messzire el lehetett látni. Ellenfelem hamar kiszúrt én is őt. Ő intett én csak biccentettem. Fekete volt. Night Owl. A terep sajnos nem kedvez nekem, a célzást megkönnyíti ugyan, de nincs hova elbújni. Ezzel valóra vált a legnagyobb félelmem. Nincs más választásom, mint leszedni addig, amíg elég távol van. A mesterlövész puska kattant egyet, ahogy a töltény bekerült a csőbe. Ellenfelem sem szórakozott sokáig nekem iramodott. Én fél térdre ereszkedtem és a fegyvert az arcom elé tartva céloztam és indítottam útjára 3 közönséges golyót. Amik a hangsebességet átlépve száguldottak a célpont felé.
-Ezt kapd el. Sziszegtem. Közben újra céloztam.
Vajon kinyeri meg ezt a csatát? Gondolkodtam. Ellenfelem a maga… szélességével jó célpont. Viszont az, hogy fekete annyit tesz, hogy nem szeretném, ha elkapna. Mert akkor nem szabadulók el tőle soha. Egy ilyen terepen legalább is csak akkor, ha pokoli nagy szerencsém van. Elhúztam a számat.. Már ha van. Jobb lesz távol tartani magamtól… Gondoltam.

//-3 lőszer//

Semmi féle tervel nem rendelkeztem így elindultam nyílegyenesen az ellenfelem irányába. Sajnos nem voltam elég gyors ugyanis az újaim belesüppedtek a homokba. Nem akartam mást, mint puszta kézzel agyoncsapni az a vörös figurát. Azonban egy olyan dolog történt melyre nem számítottam. Borzalmas fájdalom csapódott a mellkasomba és a vállamba, amitől hátra zuhantam. Még életemben nem éreztem ehhez fogható fájdalmat. Mintha egy éles kést böktek volna belém. Gyorsan rájöttem, hogy az ellenfelem egy távolsági harcos ráadásul a méreteim miatt tökéletes célpont voltam számára. Csak feküdtem a hátamon egy kisebb porfelhővel körül véve sajgó mellkassal és vállal. Minden idegszálammal összpontosítottam és a fájdalom enyhülni kezdett. Nem volt sok időm a földön fetrengeni ugyanis a lövész így pillanatok alatt leszedhetett volna és aztán vége a dalnak. Sajnos semmilyen fedezék nem volt, ami mögé elrejtőzhettem volna, vagyis ezt hittem. Szememmel az ellenfelemet kerestem mikor megláttam a mellettem lévő kis homokbuckát. Nem volt sokkal nagyobb, mint az én hasam ám fedezéknek elsőrangú volt. Egy nem túl elegáns mozdulattal kinyújtottam a kezemet és gyorsan oldalra gurultam így kissé sikerült fedezékbe húzódnom. Nem tudtam, hogy a lövedék nem tud-e áthatolni a homokon ám így kisebb esélye volt arra, hogy eltaláljon. Azonban ez csak egy átmeneti megoldás volt. Nem kellet mást tennie, minthogy megváltoztatja pozícióját így már könnyedén le tudott volna szedni. Túlságosan messze volt ahhoz, hogy elérhettem volna. Nem sok esélyt láttam a győzelmemre, de nem adhattam fel ilyen könnyen. Legalább egy pofont le akartam adni neki. Mérgembe a földre csaptam, amitől nagy pór kavarodott. Hírtelen egy remek ötlet jutott az eszembe. Két kézzel elkezdem a talajt csapkodni, amitől egy két-három méteres sugarú körben mindent ellepet a homok felhőcske. Az ellenfél talán arra számított, hogy elfutok ám nem ezt tettem. Addig mocorogtam, míg a fülem tövéig teljesen be nem lepet a homok és úgy néztem ki mint egy homokbucka. Abban reménykedtem, hogy elindul az a valaki megkeresni és akkor kígyó módjára lecsaphatok rá.

Precíz találat. Ellenfelem a földön legalább két tölténnyel a testében, már ha át nem lyukasztották. Egy ideig még ott feküdt mozdulatlanul. Ha nem látnám, az élet csíkját azt hinném meghalt. De nemsokára összeszedte magát és bevonult egy bucka biztonságot nyújtó "árnyékába". Tehát bebújt mögé. Közben erősen gondolkozok azon, hogy vajon a töltény átrepülne-e azon a homokon vagy sem? Ellenfelem életerőpontjai drasztikusan csökkentek. Még pár ilyen lövés és megnyertem, de addig is nem bízhatom el magam. Aztán ellenfelemnek érdekes ötlete támadt. Egyszer csak por kezdett el kavarogni a bucka körül egyre sűrűbb és sűrűbb. A terjedelme nem volt túl nagy, de ép elég ahhoz, hogy se szabad szemmel se távcsővel ne lássak semmit. Még jó, hogy az avatárom egy MESTERlövész így ha a felszerelését nézzük, tudja, mitől döglik a légy, és ah, mástól nem hát ettől biztosan. Megnyomtam egy gombot a fegyveren és a tár egyszerűen a földre hullott. Nem törődtem azzal, hogy még lett volna benne lőszer, elvégre, ha jól mennek a dolgok nem lesz rá szükségem, ha meg rosszul, akkor se... Így nem húztam az időd a félig üres tár el tételével hagytam ahova esett, hátranyúltam és kivettem egy másik tárat, amit egy határozott mozdulattal a helyére illesztettem. Ebben most nem közönséges lőszer van, hanem a titkos fegyverem. Robbanó fejes golyók. Ezek a méteres beton falon is lyukat ütnek, egy homokbucka meg se kottyanhat nekik. Megpróbálhattam volna át lőni egy egyszerű golyóval is, de én nem kis pályázok, csak is biztosra megyek, és legfeljebb segítek neki kicsit jobban felkavarni a port. Nem tudom, mire készül, de biztos nem számít arra, hogy kirobbantom a búvóhelyéről. Mindenki ismeri a mondást, ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed felrobbantja és egy bizonyos Blood Raven is így gondolja, aki nem mellékesen én vagyok. Időközben a porfelhő alább hagyott ellenfelemet nem láttam. Nos... ez nem meglepő, ha egyszer útban van az-az átkozott homok kupac. De már nem sokáig lesz, ott arról gondoskodom.
Ezt kapd el. Mondom és meghúztam a ravaszt. Robbanás, porfelhő, a bucka meg megszűnt létezni.
Remélem odaégtél. Mondom és felálltam, majd a biztonság kedvéért, hogy garantáljam, nem ússza meg ép bőrrel vakon belelőttem még hármat a porfelhőbe, úgy, hogy minden lövésnél kicsit más irányba mozdítottam a fegyver csövét, elvégre, ha valamelyik lövés elkapja egyáltalán nem biztos, hogy még ugyan ott lesz ahol addig. Mindegyik lövés felrobbant mikor neki csapódott a földnek... vagy ellenfelemnek nem tudom. A porfelhő mérete tovább nőt az újabb robbanások nyomán.
Remélem ez már elég nagy lesz. Nem kell megköszönni. Majd ismét tárat cseréltem a biztonság kedvéért ezúttal sima lőszeresre miközben megpróbáltam valamilyen alakzatot kivenni a porfelhőből. Talán most eldőlt? Vagy még nincs vége? Ez az első alkalom, hogy feketével küzdök. Még mindig fülemben cseng az a mondat, amit mesterem mondott a feketékről. „Tudod, a fekete olyan, mint a jó keksz. Legyűrni nagyon jó, de ha előtte nem rágod meg elégé a torkodon akad!” Na, mit vár az ember egy részeg fazontól? Mindenesetre felnéztem az életcsíkjára, hogy leellenőrizzem él-e még és észrevettem valamit. mintha valami közeledne…


//-1 tár - 1 tár robbanó [a földre ejtettek miatt]//
//ne feledd a körödben homokvihar fog tombolni és egyikünk sem fog az orráig sem látni//

Békésen feküdtem homokkal betakarózva arra várva, hogy ellenfelem bekapja a csalit. Eszembe se jutott, hogy balul is elsülhet a dolog túlontúl magabiztos voltam. Kis ideig nem történt semmi még mindig a miniatűr homokfelhő takarásában voltam. Aztán egyszer csak egy hangos puffanást halottam majd valami felrobbant kőztem és a bucka között. Hatalmas erővel röpített a robbanás hátra mintha egy láthatatlan kéz ragadott volna meg. Az első két lévős semmiség volt ahhoz képest, amit akkor éreztem abban a pillanatban. Jó pár méterre meteorit módjára csapottam bele a puha talajba. Azt hittem szétszakadok a fájdalomtól ám nem tévedtem sokban. A hatalmas erőtől tövestül leszakadt a ball karom. Még soha nem éreztem hasonlót így csak néztem hatalmas kigúvadt szemekkel azt várva mikor halok már meg. Erre nem került sor és a fájdalom kezdett némileg alább hagyni. Eközben pár újabb robbanás rázta meg a környéket hatalmas porfelhőket keltve maga körül. Szerencsémre egyik sem volt elég közel ahhoz, hogy megsebezzen így biztonságban voltam. Jó kezemet használva sikerült föltápászkodnom és igyekeztem kissé hátrébb húzódni mikor megtörtént a csoda. A semmiből egy hatalmas homokvihar szállt alá és teljesen lehetetlenné tette a tájékozódást. Még a tulajdon kezemet sem láttam pedig biztos voltam benne, hogy az egyik még mindig megvan. Három ujjamat összeszorítottam majd elindultam a volt fedezékem irányába. Arra gondoltam hátha az a szemét egyből a vélt rejtekhelyem felé fog indulni a vihar viszont meglephette akárcsak engem. Nagy nyújtott léptekkel indultam meg, hogy minél kisebb zajt csapjak és közben vadul füleltem. Még a lélegzetemet is is visszafojtottam ez által is növelve az esélyeimet bár a vihar mindent zajt elnyomott.
Egyszer csak valami szuszogás félét vélek felfedezni közvetlen előttem így megpróbálok cselekedni. Sajnos a lábaim túl rövidek voltak egy óriás csizmához így az egyetlen logikusnak tűnő lépést teszem meg. Teljes mellszélességgel igyekszem rávetni magamat vélt ellenfelemre. A testalkatomból kifolyólag nagy esélyem lehet rá, hogy leterítsem. Újabb tervezési hiba miatt nem tudom ökölbe szorított kézzel arcon ütni így megpróbálok gyorsan felkelni majd a torkánál megragadva a távolba hajítani. Ha ez sikerül rögtön eloldalazok nehogy újabb találat érjen.
Ha esetleg nem rá landolok, akkor rögtön jobb irányba gurulok.
HP 450
Pajzs0
erő 4
sebesség4
védekezés4
kéepsség1

Igen talált, de még él. Most nem engedhetek az éberségemből és mintha csak a végszóra várt volna hatalmas homokvihar kerekedett. Azon az apró tényezőn kívül, hogy az oromig sem látok nem zavart komolyabban. Ha lehetséges szám előtt lévő kötés szépen megszűrte nekem a levegőt, már ha egyáltalán meg kell. Ez még mindig egy örök rejtély. Így mindenesetre nem lövöldözök. Ezért felálltam és neki álltam a pozíció változtatásnak. Amilyen gyorsan csak tudtam hátrálni kezdtem, majd rohanni. Tudtam, hogy ha az ellenfelemnek csak egy csöppnyi esze is van kihasználja az alkalmat, hogy az iránytű segítségével megtaláljon. Ez meg is történt... A hátam megborzongott és már biztos voltam benne, hogy elkapott. Baljós árnyék vetült rám amit még a homok se tudott leplezni. Megfordultam, hogy szembe lehessek ellenfelemmel, fegyverem csövét maga elé tartva. De arra nem számítottam, hogy egy óriás gorilla ugrik a nyakamba. Hirtelen úgy éreztem magam mint akire egy szekrény dőlt rá. De ez rosszabb volt, minthogy a szekrények az esetek többségében nem szokták fel kapni az áldozatukat a nyakuknál fogva és főként nem szoktak velük rögbit játszani. De a gorillák úgy fest igen. Sajnos az előző csapás sokja alatt voltam így nem volt több lélekjelenlétem annál, hogy a hazafutás előtt még alaposan megszorítsam a fegyverem.
Majd repültem egy pármétert. A levegőben már sikerült összeszednem magam. Oldalra fordultam és az oldalamra értem földet a porhanyós homokba. De hagytam még sodorni magam. Mert valós tapasztalat, hogy ha nem tenném csak megrántanám magam. Így hagytam, hogy a lendülettel együtt guruljak, majd mikor már készen álltam a válaszra. Kitámasztottam magam a kezemmel és fellöktem magam guggoló helyzetbe. A jobb kezemmel kinyújtottam a mesterlövészpuskát a ballal meg a pisztolyomért nyúltam. Az pillanatok alatt kikerült a tokjából.Ugyan azzal a lendülettel a hüvelykemmel lenyomtam a kibiztosító pöcköt. Az egyet kattanva felhúzta magát. Ez a jó az automata fegyverekben. így immár két fegyverrel nyitottam tüzet abba az irányba amerre az iránytű mutatott. Ellenfelem közel van, ezt nem ússza meg. [Összesen 3-3 lövést bocsájtottam útjára.] A sor tűz után fel pattanva indítok rohamot ellenfelem felé, természetesen fejje lelőre a slussz poén kedvérét.[ha még él] Ha neki megyek valaminek pisztolyommal kés módjára döföm meg és közvetlen eresztem bele a tárban szereplő maradék 3 töltényt. Ha senkivel nem találkozok, rohanok tovább... mintha nem is állt volna szándékomban semmiféle támadást produkálni...

Hp: 850
Védelem:0
Képesség meghajtó:60